Tudom, hosszú blogot ígértem, de most annyira fel vagyok pörögve és le vagyok fáradva (egyszerre, igen), hogy nem vagyok képes hosszan megfogalmazni a dolgokat. Majd egyszer kifejtem a mozit, meg hasonlók, de először jöjjön a mai napom.
Tegnap végre előkotortam a jó kis szellős, fehér pólóimat, amiket imádok. Holnapra meg azt tervezem, hogy némelyiket, ami olyannyira snassz, hogy már nagyon, arra majd színes textilből rávarrogatok valamiket. Na és mi jön még a melegből? Hát persze, hogy a rövidgatya! Leginkább farmerből van csak ilyesféle ruhadarabom, tehát értelemszerűen előhalásztam az összes ilyen jellegű nadrágot, és válogattam (van ilyen tipikus otthoni is, de abból csak kettő, és csak azt találtam meg, amelyiket kiszakítottam picit az alján.). Összesen 6 rövidnadrágom van, amiből még 4 jó rám, a többit kinőttem tavaly óta. Naigen, folytassuk a sztorit tovább! Kiválasztottam egy nadrágot, bokazoknit vettem (igen, vettem fel zoknit. megszokás, meg aztán kiderült, hogy kell is.), és egy kényelmes, az alján húzott szellős pólót. Pont ideális ilyen döglesztő melegben. A baglyos nyakláncom meg elmaradhatatlan, mert imádom, és kell, ugyan ez a svéd zászlós karkötőmmel (saját gyártmány.><). Hajat felfogni, meg a reggeli tisztálkodás, és kész is vagyok. Lementem anyámékhoz, akik már nagyban sütögettek, aztán 10 perc múlva megjelent a házunk előtt Dávid, Máté, Tamara és Zsófi, akikkel fél óráig bohóckodtunk az utcán.
Hahh, utána jött elő, hogy gördeszkázzunk már. Kihoztam a sajátom (a családit, bátyámnak volt még anno egy, azt nekem adta, de nagyjából annyira van használva, hogy nyáron kihozzuk bohóckodni.). Ráálltam. Ekkor következett az a jelenet, amikor el akartam hesegetni azt a baromi nagy darazsat, ami megkörnyékezett, közben persze ment a deszka, és akkora seggest dobtam, hogy először azt hittem, odaürítek a fájdalomtól. Még jó két óráig fájt is, és ha megpróbálok leülni, még mindig érzem, hova estem.
Elmentem Dáviddal sétálni, és nagyon jól éreztük magunkat (ennyit a "nagyonmagánéletemről").
Aztán visszajöttünk, a többiek még mindig ott voltak és a deszkával szórakoztak. Aztán felmentünk a nagyparkba, és labdáztunk meg hintáztunk, de leginkább fetrengtünk vagy a homokban, vagy a fűben. Jaa, meg visítottunk, ha jött egy darázs néha. Nagyon elvoltunk. Ez tartott délután egyig, utána mindenki hazament kajálni, köztük én is. Csirkeszárny. *-* Egyik kedvenc. Aztán kifeküdtem a napra, bealudtam, és arra keltem föl, hogy mind a négy idióta nagy szemekkel bámul le rám. Akkorát visítottam, hogy szabályosan szívrohamot kaptak.
Nagyjából ennyi volt a napom. De most, hogy megírtam ezt a hihetetlenül bugyuta postot, megyek olvasni, aztán focizni. Ja, meg írok valamit a vegyesvágottba, olyan elhanyagolt az a rész. Hurrá!
Tegnap végre előkotortam a jó kis szellős, fehér pólóimat, amiket imádok. Holnapra meg azt tervezem, hogy némelyiket, ami olyannyira snassz, hogy már nagyon, arra majd színes textilből rávarrogatok valamiket. Na és mi jön még a melegből? Hát persze, hogy a rövidgatya! Leginkább farmerből van csak ilyesféle ruhadarabom, tehát értelemszerűen előhalásztam az összes ilyen jellegű nadrágot, és válogattam (van ilyen tipikus otthoni is, de abból csak kettő, és csak azt találtam meg, amelyiket kiszakítottam picit az alján.). Összesen 6 rövidnadrágom van, amiből még 4 jó rám, a többit kinőttem tavaly óta. Naigen, folytassuk a sztorit tovább! Kiválasztottam egy nadrágot, bokazoknit vettem (igen, vettem fel zoknit. megszokás, meg aztán kiderült, hogy kell is.), és egy kényelmes, az alján húzott szellős pólót. Pont ideális ilyen döglesztő melegben. A baglyos nyakláncom meg elmaradhatatlan, mert imádom, és kell, ugyan ez a svéd zászlós karkötőmmel (saját gyártmány.><). Hajat felfogni, meg a reggeli tisztálkodás, és kész is vagyok. Lementem anyámékhoz, akik már nagyban sütögettek, aztán 10 perc múlva megjelent a házunk előtt Dávid, Máté, Tamara és Zsófi, akikkel fél óráig bohóckodtunk az utcán.
Hahh, utána jött elő, hogy gördeszkázzunk már. Kihoztam a sajátom (a családit, bátyámnak volt még anno egy, azt nekem adta, de nagyjából annyira van használva, hogy nyáron kihozzuk bohóckodni.). Ráálltam. Ekkor következett az a jelenet, amikor el akartam hesegetni azt a baromi nagy darazsat, ami megkörnyékezett, közben persze ment a deszka, és akkora seggest dobtam, hogy először azt hittem, odaürítek a fájdalomtól. Még jó két óráig fájt is, és ha megpróbálok leülni, még mindig érzem, hova estem.
Elmentem Dáviddal sétálni, és nagyon jól éreztük magunkat (ennyit a "nagyonmagánéletemről").
Aztán visszajöttünk, a többiek még mindig ott voltak és a deszkával szórakoztak. Aztán felmentünk a nagyparkba, és labdáztunk meg hintáztunk, de leginkább fetrengtünk vagy a homokban, vagy a fűben. Jaa, meg visítottunk, ha jött egy darázs néha. Nagyon elvoltunk. Ez tartott délután egyig, utána mindenki hazament kajálni, köztük én is. Csirkeszárny. *-* Egyik kedvenc. Aztán kifeküdtem a napra, bealudtam, és arra keltem föl, hogy mind a négy idióta nagy szemekkel bámul le rám. Akkorát visítottam, hogy szabályosan szívrohamot kaptak.
Nagyjából ennyi volt a napom. De most, hogy megírtam ezt a hihetetlenül bugyuta postot, megyek olvasni, aztán focizni. Ja, meg írok valamit a vegyesvágottba, olyan elhanyagolt az a rész. Hurrá!
