Pofátlannak érzem magam, hogy egy ideje nem jelentkeztem, de most sem leszek hosszú. ha boldog vagyok, nem tudok hosszú lenni. Selejtes blogíró vagyok, na.>< rövid élménybeszámoló a tegnapi és mai napról, aztán mára végeztem. (jaigen.. felraktam magamról képeket a vegyesvágottba. akit érdekel, az megnézi.ˇˇ)
Tegnap az iskolában annyit röhögtem.. szétszedték a ventillátort, rajzolgattak a lapátokra, bedaráltak mindenfélét, a vége meg az lett, hogy pont akkor jött be a tanár, mikor a fél osztály a ventillátor körül áll, röhög, páran meg szétkapattak egy papírt. A tanár sarkonfordult, kiment, aztán öt perc múlva bejött, és egy szót sem szólt, mi meg csak kuncogtunk. Aztán óravége felé kiparodizáltuk a tanárt (hosszú, idióta történet, de mi annyit röhögtünk.. majd talán részletezem.), aztán huu. komolyan, nem tudok írni, annyira fel vagyok pörögve, az is nehezemre esik, hogy egy helyben maradjak.
Ma pedig reggel bementünk Zsófival Vácra, és DP-n ökörködtünk, sétáltunk, beszélgettünk, fagyiztunk. aztán elmentünk körülnézni városban, bementünk kínaiba, és OLYAN JÓ RÖVIDNADRÁGOT LÁTTAM! meghalook. jövő héten meg is veszem, ha addig élek is. Elvégre én zászlómániás vagyok, és az a rövidnadrág.. amerikai zászlós vászon, és baromi jól néz ki. meg volt egy hosszú, kissé bő trikó is, szintén amerikai, és szintén megveszem. A kettő együtt összesen 3025Ft, tehát szerintem teljesen megéri.
Visszatérve, nagyon elvoltunk, annyit röhögtünk, meg Felhívtuk Somát és Gabit is, és akkora baromságokról hadováltunk nekik (egy telefonon, hangosan, a parton. kicsit nézhettek csak hülyének amúgy minket..), és röhögtünk. ráadásul az én hanglejtésemmel, amikor hülyéskedve dorgálok valakit, vagy vonok kérdőre.. Zsófi szabályosan kidőlt a röhögéstől. Aztán hazajöttünk, és épp szálunk le a buszról, mikor nem találom a zsebemben a telefont. a busz elindult, én meg "ÚÚÚÚRISTEEEEEEEEEEEEN"t üvöltve, kezemet kinyújtva, magamról minden felesleget eldobva sprintelek a busz után, közben persze ordítom többször, hogy "ÚRISTEEEEEN". Aztán a busz elment, nem tudtam utolérni, már a sírás szélén álltam, hogy basszus, zsír új telefon, Nokia 500, másfél éve ezért könyörögtem, erre elvesztem, anyám meg fog ölni... Zsófi rohan utánam, kezében a cuccaim, és felteszi a kérdést: "Nincs a táskádban?". Odakaptam, beletúrtam, és ott volt... Hát emberek, olyat égni, amilyet most nekem sikerült, nos, ehhez tehetség kell. Sajnos nekem meg is van..
Aztán park, Zsófi lesifotózott az ő telójával, miközben telefonálok, és ragaszkodott hozzá, hogy feltegyem majd, elvoltunk, és még vagy másfél óráig röhögött ezen az előbbi eseten. Lejöttünk hozzánk, ettünk, beszélgettünk, satöbbi, végül elkísértem őt tanösvényig, amin hazament, közben pedig röhögtünk, hogy min, az most mellékes. Nagyon idióták vagyunk, a lényege ennyi.
AHOY KALÓZOK! MAJD MÉG JELENTKEZEM, CSAK NEM MA!
